nadír

Az elmúlt pillanatok lebegnek látásom előtt,
Igéző halovány létezés, távoli léted hiánya,
Szorító melegséged elmúlt varázsa.
Várni Veled a jelen megálló örökkévalóságát,
Látni pillád remegését, érezni tested összerándulását,
Nézésed erejét érezni magamon.
Minden, ami Te, s jeltelen kívüled a más.
Tékozolt idő egyedüli merengésem utánad.

A vágy mit adsz nekem: létező álom,
Adni mit kapnék. Adnám, hogy add.
Más ki áll ott árnyékodon…
Fújnám sötétségbe nyomban,
Rosszá tesz, ha érint Téged…
Engem érint.
Dobogásod nyugtató szédület,
Szédülésem fogd szorosan.

Mennék oda, hol gondolatban vársz, vágysz rám.
Törölni időt, s mi távolság van, elhagyni azt.
Hol érintesz, ragyogás fut át.
Ölelésed sóhajom meleg, puha fészke.
Lebegni tudatod gondolatában, én.
Te. Mindenhol vágy, vágyálom. Te álom.

Vénuszdombod ívén szárnyal kemény képzeletem,
Buja vágy mit érzek, illatod után.
Ölelésed forró fokozása minden meztelen pillanatunk.
Feledni mindent, kívülünk legyen halott a világ.
Létezés vagy nekem, a puszta lét. Minden.
S kívüled a semmi.

Törékeny gondolat tiporhatja szét,
Mozdulat teheti tönkre,
A pillantás súlya alatt rogyhat.
Támaszthatom, tudud e? S akarod.

Üres pillantás a semmibe,
Nélküled végtelen a sivár.
Ragyogásod áthatol mendenemen.
Légy az, mi nekem kedves,
Lehessek az, mit látni érzel.