Üres percek rombolnak untalan,
Szánakozva szemlélik rándulásom.
Tékozolva múlandó érintésed,
Szorultam magamba, emésztő bódulatba.
Nem látod igazán. Mi, feléd törhet,
Takarom, szorítom vesztébe.
Kevés egyedüli mérésem,
Add magad.
Kevés az mi van. Túl sok, amit viselek.
Terhet nem adva, segíts.
Vond magadba határtalan énem.
S megtelek, végtelen mámoroddal.
Viselni akard terhed, rajtam,
Vigyázz, inogva dőlhetek.
Tüzem őrködd,
Figyeld lobogásom árnyékát, Éneden.
Lobogó árnyék
2013.05.05. 19:02 | Póló16 | Szólj hozzá!
Címkék: Fordulat
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://nadir.blog.hu/api/trackback/id/tr444996591
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
