nadír

 Sebem nem vérzik,
Fájdalma kéjes.
Nyoma van rajtam,
Érzése, hirdeti léted.

Vérezzek hát most,
Mártsd belém Magad.
Ekképpen mártom én,
Tekintetem feléd.

Fehér képzelet suhan,
Fekete lét pallosán.
Színező tekinteted, halovány,
Látensből légy színorgia,
Szemem fénye tükör legyen Neked.

Szerető simogatásom tolod el felőled,
Közelítő lényem távol, talán emlék.
Húzó mivoltod áhítat csupán. Talán… ( ) élsz.
Több az mi kell Nekem. Elveszed, jut… ( )
Régvoltból gondolok, vérzik simogató tekintésem.
Kérem magam, fogását nem engedni…( )
Szorításod most kevés, nem ér puhán kezed.
Minden sokasága szétfeszít, s hatalmassága vicsorit.
( ) … nem engedhetlek, tébolyít foszlány gondolata.
Nem adhatom… ( ) , tükröm ragyogását.
Legyen tiport végzetében… ( ).

Mindhiába várom kicsiny sugallatod,
Nem kapok csak, tolom magam távolabb, általad.
... s horizont, mi áll már előttem,
Görbületén, talán mosolyogsz szeretőn.
Tudhatatlan, kinek s hol adod éltető voltod,
Felém, reménysugár hatolása kevés.
Szólásomra mondtad: szép…
Maszk volt mi ...szellő. Nem ismerted fel,
A sorokban csak engem nem találtál.

A való igaz szeretés,
Ködös foszlánya húz.
Sújtása általa fáj,
Megtalálva, élve, veszítve.

Mindaz, mit kaptam,
Álom volt az életben.
Most élek, álmok nélkül,
Remény, valósulás után.

Kitárt valóm, zárt lett,
Teljesség most, nem. Tagadás.
Idő most ellenség, lesz barátom,
Szorítom régvoltot, enyém.