nadír

Elmúlt általad adható kitörésem,
Zúztad halálra létező álmom.
Hantból akaró kelésem erősödik,
Elérni magam, árnyékom lássam ismét.

Régvolt valónk után vágyik,
Ízem legbelül remegő volta.
Kapocs mit téptél, kezedben,
Nem érzem fonása erejét,
Fogása tétova, ragyogásod, múló.
Agóniám állandó lehelete rajtam,
Élve, lehet, fordulok Felé (d).

Halott pillantás bódulata,
Távozik szemem tükréből.
Bele a nagy sivár,
Lét örök sötétébe.

Nyögő könnyek hullnak,
Távoli szikrázó voltba.
Másként találni, újra,
Ragyogást mindenre.

Homályból kitörni akarás,
Legyen úrrá mindig rajtam.
Féltő tekinteted, érjen el,
Ne vesszen soha.

Ne vesszen soha,
Vonzásom feléd, akard.
Erőnek erejét, tedd,
Kényszer, az nem akarok.

Ragyogó Napom.
Miért kellet kitörő Nova,
Maradtál volna éltető.
Lett így hullócsillag belőlem.

Kihűlt űr tátong,
Üres létezésem homályán.
Szikrázó fehérség, volt.
Jelen sötét, hideg valóság.