nadír

Üres percek rombolnak untalan,
Szánakozva szemlélik rándulásom.
Tékozolva múlandó érintésed,
Szorultam magamba, emésztő bódulatba.

Nem látod igazán. Mi, feléd törhet,
Takarom, szorítom vesztébe.
Kevés egyedüli mérésem,
Add magad.

Kevés az mi van. Túl sok, amit viselek.
Terhet nem adva, segíts.
Vond magadba határtalan énem.
S megtelek, végtelen mámoroddal.

Viselni akard terhed, rajtam,
Vigyázz, inogva dőlhetek.
Tüzem őrködd,
Figyeld lobogásom árnyékát, Éneden.

Átitatott apró nedű,
Indul el a kéjek útján.
Csillogó szemedbe látom,
Mozdulásom élvezetét.

Dúló vadként esdekelnék,
Remegő tested szorításán.
Vigyázva törékeny létedre,
Elgyengülve, eltörpülve.

Futó gondolat ébreszti,
Illatod utáni vágyam.
Csillapítani nem tudó,
Ölelő Vénuszod íve.

Kitörve vadként, Benned,
Folyván Veled, pihegve.
Mámorító csókok hada,
Nyugszik Velünk epedve.

Vénuszod pihéin cseppjeim harmatoznak,
Bizsergésem hajnalán hajolsz nyílón.
Káprázatom terelődik hívó résedre,
Átadván nyögő szorításod felém.

Kipattanó sorok, kusza ríme,
Hatoló értelem találhat el.
Képzésként használva érzésem,
Hozzád érve e sorokon, tudhatatlan.
Visszhang hazudhat e?
Hallván, hallatva. Te, s Magam.

Mit adok írásként, akarod?
Velem járó ritka rémület. Most.
Rémiszti nem akarásod felém.
Tudhatatlan, most nem tudom,
Kétség hatol tudatomon át,
Nyugvásra hajtanám arcom…

Nem kaphatlak meg sehogy,
Sóvár nyújtásom, hárítják mások.
Tombolni akaró énem, tiporja magát ízekre,
Telik boltozatom mindennel fel.
Feszítő belsőm hárítja tagadást.
Mélybe húz, lehettem volt régen,
Kérlelve kapaszkodok, erőm mindenével.
Az akaró húzás volt, létem Éltetője,
Most betegen rogyik, s valahol kérlel Téged…
Legyen az magasztos pillanatok néha, jelen.

Bágyadok tudatán, érintésem hideg lehelet,
Forrósítani tudhatatlan, minduntalan.
Vágy s képzelgésem, lassan csökevényhajtás,
Rügyező virágzat, zordon tél hajnalán, fél.
Tudatbani nyár, idejekorán ne hervadjon.
Szorító tavaszra várok, s remélve víg szellőt,
Fuvallatodnak kiteszem magam, gyűjteni…
Ama hajlongás, ne kerülje hajtásom érintését.
Platánként szeretésem, mohaként jelen,
Árnyékomtól tekintve, Napként várlak Kedvesem.